Mert másképpen soha nem kapjuk meg azt, amire vágyunk. Nincs jogunk elpanaszolni, hogy nem kaptuk meg azt, amit nem is kértünk.
A családterápiával foglalkozó pszichológusok szerint a legtöbb házaspár ugyanazt a vitát folytatja negyven - ötven éven át.
Egyetlen problémát sem lehet addig megoldani, amíg valamelyik fél a megtorlás eszközével él.
Azok alapján, amit az évek során hallottam a nőktől, megállapíthatom, hogy a nők elsősorban azért ódzkodnak attól, hogy otthon is használják a nehezen megszerzett önérvényesítő képességünket, mert ...
Nem lehet új, tökéletes párkapcsolatot elérni a régi, tökéletlen módszerekkel.
Nehezen feldolgozható események után a legjobb, amit tehetünk, hogy vállaljuk a felelősséget.
Aki panaszkodik, hogy nem kapja meg, amire vágyik az sebezhetőnek tűnik, pedig nem az.
A tiszteletteljes élet azt jelenti: elismerjük, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak vele: emellett leszögezzük, hogy nekünk is jogunk van ugyanehhez.
Az öt nyerő stratégia megtanulásával és gyakorlásával képessé válunk átalakítani a párkapcsolatunkat.
A férfiak szeretnek hátralépni, és a nagy egészet szemlélni, és inkább kevesebbszer, de annál jelentősebben hozzájárulni az élethez, az apróbbnak és kevésbé fontosnak tűnő lépesek sorozatával viszo...
Nagyrészt az eltérő beszéd - és nyelvi képességek magyarázzák az egyes beszédproblémák jelentős nemi különbségeit: férfiak között mintegy háromszor - négyszer gyakoribb a dadogás és tízszer annyi ...
Ahhoz, hogy sikereket érjünk el a másik nemnél, két nyelven kell beszélnünk:˝férfiul˝ és ˝nőül˝.
Gyakori kérdés: ˝Azt tanácsolják, hogy úgy gondolkodjam, beszéljek és cselekedjem, mint a másik nem?¨ szó sincs róla!
A férfiak úgy látják: a nők sokszor összevissza beszélnek, kerülgetik a forró kását ahelyett, hogy egyenesen rátérnének a lényegre.
Azt mondják, jó dolog férfinak lenni, hiszen a férfinak az autószerelő igazat mond, a ráncok csak karakteresebbé teszik az arcát.
Ha úgy véled, hogy valaki hazudik neked, tégy úgy, mintha minden szavát elhinnéd, a végén úgyis elárulja magát, mert túlzottan bízik az alakításában.
Soha ne a többi gesztustól vagy a körülményektől elszigetelt egyes gesztusokat értelmezd.
˝ Nem vagyok részeg.˝ ezt a hazugságot könnyű lefülelni, különösen, ha a szavak is szétfolynak a beszélő szájában.
A hazugságnak négy alaptípusa van: a kegyes hazugság, a jóindulatú hazugság, a rosszindulatú hazugság és az álnok hazugság.
A férfi, aki most lépett be az életedbe, esküdözik, hogy már túl van a volt feleségén, de tudod, hogy az irodai asztalfiókjában még őriz róla egy képet.