Most pozitív történnek, sőt olyan események amelyek hosszabb távon meghatározóak lesznek az életben.
A férfiak és a nők igencsak eltérően intézik üzleti ügyeiket, és ha valamelyik fél nem fogja föl ennek jelentőségét, az az üzleti kapcsolat pénzügyi katasztrófába torkolhat.
Kevesebb kedvet érez a munkához, inkább otthon tenne - venne.
Sok nő úgy érzi, hogy ő az egyetlen józan felnőtt a családban, a férje vagy kedvese olyan, mint egy nagy gyerek.
A decemberi hónap kulcsszava a mérlegelés, pontosabban az, hogy amit vállal, valójában megéri - e. a válasz pedig igen, megéri akár a meglévő munka mellé másikat vállalni, vagy a meglévő munkahelyé...
Ha önkéntelenül is folytonosan zsörtölődsz valakivel, biztos lehetsz benne, hogy az a valaki módszeren ránevelt, hogy azt tedd, amit akar.
A munkahelyén a stabilitás, az állandóság lesz most a döntő.
Többjelentésű szimbólum: megfejtésekor figyelembe veendők az alábbi kísérő körülmények:
Évezredeken keresztül a férfiak a nap végén hazatértek a vadászatból, és az estét azzal töltötték, hogy a tüzet bámulták.
A munkahelyén úgy érzi, hogy becsapták. Mert amit ön elvállalt, abból mindent teljesített.
Belül, szinte a lelke legmélyén érzi, hogy váltani kellene. Ha nem akar is eljönni meglévő munkahelyéről, mégis valami mást szeretne csinálni.
Ha egy nő ideges, feszült, vagy muszáj valakivel beszélnie, a legegyszerűbb, ha közli a férfival: beszélnem kell veled.
Kapcsolatokra törekszik, kezdeményez, flörtöl.
A zsörtölődő személy mindig abban reménykedik, hogy áldozatát a bűntudat felébresztésével valamiféle pozitív cselekedetre sarkallhatja.
Az intuíció azt jelenti, hogy harmóniában vagyunk Istennel.
Decemberben felidéződhet a múlt. Találkozhat egy régi szerelmével vagy egy olyan emberrel, akit soha nem tudott elfelejteni.
Az érzelmi zsarolók rendszerint erősnek és eltökéltnek látszanak.
Most ne higgyen semminek, senkinek, hanem küzdjön, harcoljon és aktívan lépjen a munkájában!
Azt jelentheti, hogy takargatni vagy szépíteni próbálunk valamit.
Előremutató lesz a november. Kinevezésre számíthat, vezetői pozícióba kerülhet, és minden úgy történhet, ahogy ön akarja.