
Az év kedvező hónapokkal indul, melyek személyes céljaira, különösen az utazással, az oktataással, a kreativitással, az élményekkel kapcsolatosakra pozitív hatást gyakorolnak.

Az év kedvező hónapokkal indul, melyek személyes céljaira, különösen az utazással, az oktataással, a kreativitással, az élményekkel kapcsolatosakra pozitív hatást gyakorolnak.
Majd augusztustól novemberig ezek a vonások ismét dominálhatnak, egy kicsit más irányban. Az év korai szakaszában egyszerűen csak szerencsés lehet az Oroszlán, megtalálja Önt minden jó, majd a köetkezőkben tennie is kell Fortuna kegyéért. Nem könnyen éri el célját, mivel annak ellenére, hogy az aspektusok nagy része kedvez Önnek,mégis akadályokkal, váratlan fordulatokkal teli, rögös út vezet a boldogsághoz. Optimizmusa és energiája mindenben segíti, így egsézségére is kiemelten figyelhet. Az esetlegesen túl sok munkától vagy stressztől, illetve mindkettőről betegség támadhatja meg, melyre javasolt odafigyelnie, azt kezeltetnie. Karrierje szempontjából kedvező aspektusok befolyásplják az év nagy részében, de pénzügyi helyzete nem változhat sokat. Talán azért, mert karrierjének pályafutásának alapjai nincsenek rendesen lefektetve, bebiztosítva, és habár gyakorta kaphat kitüntetéseket, teljesítményét nem biztos, hogy pénzbeli juttatással is honorálják.

oroszlán ( július 23. - augusztus 23. )
A profitabilitás szempontjából a március, április és az október a legkedvezőbb hónapok, talán váratlan, kisebb fizetésemelést kaphat. Januárban, februárban, augusztusban és szeptemberben ritkaságnak számító szerencsejátékokon vehet részt, kockáztathat és nyerhet. Lelkesedése, pozitív beállítottsága sokat segíthet céljai elérésében. Megérzése kiváló, javasolt követnie, hallgatnai a belső hangra, majd sietősen ez alapján a tettek mezejére lépnie. Ennek ellenére, az óvatosság mindenkor ajánlott.
Kluták Rozi - Jósnő
A Stúdió címe: Budapest V. kerület, Váci utca 11/B fszt. 1.
Telefon: (1) 266-5172,
Mobil telefon: 06 (30) 536-3413, 06 (20) 365-5211